Rácz Ildikó

Már 4 évesen eldöntöttem az óvodában, hogy fodrász leszek vagy királylány.


Fodrásztanuló gyakorlati éveimet Nagykállóban töltöttem, ahol megtanultam a szakmai alapokon kívül, hogyan fogadjunk, bánjunk a vendégekkel. Lelket is ápolunk nem csak hajat.
Már az utolsó tanuló évemben megkaptam a bizalmat a vendégektől és az oktatómtól, így önállóan dolgozhattam a szalonban. Ezért örökre hálás leszek!
1999-ben végeztem fodrászként, szeptemberben el is kezdtem dolgozni Nyíregyházán.
2000-ben költöztem be a belvárosba, ahol 2 csodálatos évet töltöttem rengeteg vendéget szerezve.
Itt kezdtem el a póthajas fonásokat, varrást, hőillesztést.
Aztán nem találtam a helyem, költözések, majd 1 fantasztikus szakember és csapatban kötöttem ki. Itt is rengeteget tanultam és közben Nagykállóban is csináltam 1 szalont. Érettségit, boltvezetőivégzetséget szereztem és betegítettem édesanyám ruházati üzletébe is.
A 3 néha 4 helyen dolgozás sokknak bizonyult, el kellett döntenem, merre tovább. Ezért Nyíregyházán folytattam tovább, mert a szívem idehúzott, annak ellenére, hogy Budapestre is hívtak dolgozni. Közben megismertem a párom, aki szintén Nyíregyházi.
A 2008-as válság után nehezen mertem új dologban kezdeni, így némi családi, baráti biztatás után belevágtam 2010 április végén az Ízisz Szépségszalon indításába. 7 csodálatos év következet, folyamatos fejlődéssel, szuper kolléganőkkel.
Itt ismertem meg a Joico világát, ami a vendég visszajelzések alapján 80%, -ban átvette az uralmat az anyagaim között.
2012-től a magas kiadások és a vágy, hogy valami újdonságra van szükségem beiratkoztam a Nyíregyházi Főiskola Kisgyermek nevelői felsőfokú szakképzésre. Egyik legjobb döntésem volt. A pszichológia tanszék oktatói tanítottak. Rengeteg pszichológiát szívhattam magamba, ami mindig is érdekelt. A tanárok unszolására jelentkeztem az alapképzésre is ahová elsőre felvettek államilag támogatott képzésre. Júniusban a záróvizsgám után megtudtam, hogy a 2 osztályból nekem sikerült a legjobban. Ezért némi félelemmel, belevágtam az immár diplomát adó képzésbe, már csak azért is, mert a tanszék vezető jelezte, hogy rengeteg tantárgyat beszámítanak és segítőkészek lesznek, a szabályokon belül, így fogok tudni dolgozni a nappali tagozat mellett.
Soha nem gondoltam, hogy nekem diplomám lesz. Igaz ezt az iskolát már a kislányunk születse után fejeztem be. A következő évben pedig angol nyelvvizsgát is sikerült letennem. Az angol tanulás is régi vágyam volt, de amig az iskolákban ingyen lehetett volna nem foglalkoztam vele, mindig volt fontosabb. Így, hogy fizetnem kellett, és már más tanulni való 2 e-learninges képzésen kívül nem volt, megjött a kellő motiváció.
A covid miatt nem mertem új vállalkozásba kezdeni, voltak fellángolásaim, de nem mertem lépni.
Nagyából 2 hónapot töltöttem a Tescoban 1 fodrászatban, így 20 év vállalkozói lét után, kipróbálhattam, milyen alkalmazottnak lenni. Itt is sokat tanultam, főleg magamról és a vendég vissza jelzések alapján rádöbbentem, hogy a félelmek ellenére 1 saját szalon lesz az én utam.
Ez az út most kezdődik….

HaJvágás

Pixie, felnyírt, lépcsőzetes, frufrus.. Vagy csak egy kis igazítás?

Hajhosszabbítás

Ha kevés a meglévő hajad vagy hosszabbat szeretnél, megoldjuk!

Hajfonás

Sok-sok éve fonok hajakat. Alkalmi, afro, parketta, holland, mit szeretnél?

HaJfestés

A szivárvány minden színére befestem a hajadat profi termékekkel. Csak kérned kell!

Haj újraépítés

4 lépéses pakolás rendszer garantálja a hajad újjászületését!

Alkalmi frizurák

Buli, családi rendezvény, esküvő? Legyen a Te frizurád a meglepetés!